Hozzávalók:
Hozzávalók:
1 csomag – 20 dkg – babapiskóta
3 csésze eszpresszó – frissen főzve a legjobb, lehet nescaféval is bohóckodni, de azzal nem lesz olyan finom
50 dkg mascarpone vagy natúr krémsajt
2 dl habtejszín
4 evőkanál porcukor
1 vaníliarúd
2 kupak konyak vagy brandy
3 evőkanál holland – cukrozatlan – kakaópor
*
Elkészítés:
A piskóták felét beleforgatjuk a kávéba – gyorsan, mert hamar megszívja magát, úgy pedig nem finom -, majd letesszük őket egy tál aljára. A krémhez felverjük a tejszínhabot, a mascarponét pedig kikeverjük a porcukorral, a vanília kikapart belsejével és a konyakkal, majd lazán beleforgatjuk a tejszínhabba. A krém felével megkenjük a piskótákat, majd jön még egy réteg piskóta, a tetejére pedig a maradék krém. Végül megszórjuk a kakaóval és mehet be a hűtőbe. Legjobb, ha legalább egy órát hagyjuk állni.