Hozzávalók:
1 kg. csirke felső combfilé,
1 fej hagyma,
8 – 10 gerezd fokhagyma,
1 ek. mustár,
só,
kevés frissen őrölt bors,
1 kanál olaj,
1 dl. leves alaplé.
*
Elkészítés:
A csirkecombokat kifilézem, és a csontokat enyhén sós vízben felteszem főni.
Az így keletkezett alaplét később felhasználom a szószhoz, de zöldségekkel, akár kitűnő leves is készülhet belőle.
A filézett csirkecombokat befűszerezem sóval, borssal, majd lefóliázva tepsibe teszem úgy, hogy kevés olajat öntök alájuk, és elkezdem sütni.
A fóliát a legvégén leszedem, hogy enyhén megpiruljon a bőre.
Közben elkészítem a fokhagymamártást.
Serpenyőben, kevés olajon megdinsztelem a reszelt hagymát, a szétnyomott fokhagymát, megsózom, borsot őrlök rá, és felöntöm 1 dl.
a csontokból főzött alaplével.
Mustárt is adok hozzá, és összeforralom.
A közben megsült csirkecombokat a szósszal együtt tálalom.
a rizs köret, és a friss uborkasaláta nagyon illik hozzá, de mindenki választhat mást is kedve szerint.