Hozzávalók:
1/2 szál vékony házikolbász, (eredetileg chorizoval csinálják, de az nálunk nehezen kapható, és miért ne magyarosítsunk rajta)
2 tojás,
2 szelet szikkadt kenyér,
csont alaplé, de jó hozzá a víz is,
csipet őrölt pirospaprika,
só, frissen őrölt bors, kevés borecet, vagy almaecet.
*
Elkészítés:
A fokhagymát gerezdjeire szedtem, majd kevés olajon, fedő alatt kb.
5 perc alatt serpenyőben megsütöttem.
Ezt csinálhatod úgy is, hogy a fokhagymát egészben, kevés olajat ráöntve lefóliázod, és sütőben megsütöd.
Ha több adagot készítettem volna, én is így tettem volna, de egy adagért nem indítottam be a sütőt.
Fő a takarékosság !
A megsült fokhagymát meghűtöttem, a héjából kinyomtam.
Villával, kevés alaplét hozzáadva összetörtem.
A kolbászt apró kockákra vágtam, majd a serpenyőben zsírjára pirítottam.
A megpirult kolbászdarabokat kivéve a kolbászzsíron, a kenyérszeleteket enyhén megpirítottam.
A kolbász darabokat a serpenyőbe visszatéve felöntöttem 2 csésze alaplével, és belekevertem az összetört fokhagymát is.
Mivel a kolbász fűszeres, a sóval, és borssal óvatosan bántam, csak megmutattam a levesnek.
Pár csepp vörösborecettel tettem még ízletesebbé.
Kevés őrölt pirospaprikát tettem még hozzá a szép színe kedvéért.
Mikor felforrt, két tojást külön külön kis edénybe kiütöttem, majd a serpenyőbe csúsztattam.
Így hasonló lett a buggyantott tojáshoz, de mivel serpenyőben csináltam, még szebben sikerült.
Tányérba szedtem, a tetejére a pirítóst, majd a tojást is rátettem, és vágott snidlinggel szórtam meg.