Hozzávalók:
50 dkg darált sertéscomb
közepes fej kelkáposzta
1 bögre rizs
1 nagy doboz tejföl
napraforgó olaj
1 fej vöröshagxma
só, őrölt feketebors, pirospaprika ízlés szerint
A fűszerek Toldi Fűszer termékek:
www.toldifuszer.hu
*
Elkészítés:
A darált húst megmosssuk, jól lecsepegtetjük. A vöröshagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A rizst megmossuk.
Kevés olajon megpirítjuk a hagymát, majd lehúzva a tűzről fűszerezzük, mintha pörköltet készítenénk: megszórjuk pirospaprikával és borssal. Visszatesszük a tűzre, és rádobjuk a darált húst. Zsírjára pirítjuk, közben meghintjük ízlés szerint sóval.
A rizst kevés olajon kicsit pirítjuk, majd lassú tűzön másfélszeres mennyiségű vízzel felöntjük, és megpároljuk. Kissé meg is sózzuk!
A kelkáposzta külső leveleit leszedjük, leöblítjük, majd apróra vágjuk. Felteszünk forrni egy nagy fazék (mondjuk 5 literes) vizet, amibe sót is hintünk, és az apróra vágott kelkáposztát két részletben blansírozzuk, vagyis a forró vízben előfőzzük pár percig. Szűrőkanállal kiszedjük.
Egy tűzálló sütőtál aljára öntünk egy kevés olajat, majd a kelkáposzta felét elosztjuk az alján. Kicsit sózzuk, borsozzuk. A tejföl 1/3-át elkenjük rajta. Az elkészült darált húst és rizst összekeverjük, majd a kelkáposzta tetejére tesszük, szintén tejföllel meglocsoljuk. Végül a kelkáposzta másik felével zárjuk a rétegzést, tejföl kerül ennek a tetejére is.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük, piruljon meg a teteje.
Tálaláskor még kínálhatunk hozzá tejfölt.


