Hozzávalók:
25 dkg karaj
10 dkg füstölt szalonna
1 fej hagyma
1 kisebb krumpli
*
Elkészítés:
Mindent felvágtam kisebb darabokra, a húst sóztam, borsoztam. Ezt követően sorban felhúztam őket a nyársra, a végére több hús került, mert abból volt még több, és azt akartam, hogy mind felkerüljön.
Tepsibe tettem egy kevés zsírt, ráhelyezettem a nyársakat, alufóliával lefedtem. Fél óráig sült így közepes hőmérsékleten, majd megfordítottam a nyársakat, és a másik oldalát is sütöttem 20 percig.
Amikor kihűlt, savanyúsággal fogyasztottam.


