Hozzávalók:
2,5 kg. csontozott csülök,
kevés csilipehely,
só, őrölt bors,
5 – 6 gerezd fokhagyma,
2 dl. sör,
kevés étolaj.
*
Elkészítés:
A csülköt durva szemű sóval bedörzsöljük, beleforgatjuk a szétnyomott fokhagymába, megborsozzuk, ráöntjük a sört, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára.
Másnap az előző este bepácolt csülköt tepsibe tesszük, a páclét is rácsorgatjuk, majd megszórjuk ízlés szerint csilipehellyel.
Lefóliázva sütjük addig, míg a hús meg nem puhul, majd a fóliát levesszük róla, és készre sütjük.
Ilyenkor praktikus, csak felső sütést használni.
Sütés közben időnként kanállal megöntözhetjük a csülök tetejét a keletkezett lével.
A sör alkoholtartalma addigra elpárolog, csak az enyhén kesernyés aromája marad.
Addig sütjük, amíg a bőre kicsit meg nem pirul.
Ünnepi vacsorának ajánlom, salátával tálalva.
Majonézes, tejfölös saláták illenek hozzá.
Hidegen fogyasztható.