Hozzávalók:
6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor,
3 evőkanál víz
csipet só
5 evőkanál liszt, 1 púpozott evőkanálnyi vanília puding
késhegynyi sütőpor,
csipetnyi só ( EZEKBŐL LESZ A TORTA LAP)
20 dkg babapiskóta
3 dl baracklekvár,
1 evőkanál Holland kakaó
3 vaníliacukor
10 dkg porcukor
fél üvegcse rumaroma
néhány csepp puncs aroma
Fél liternyi Hulala
*
Elkészítés:
6 egész tojást 6 evőkanál kristálycukorral, 3 evőkanál vízzel, csipet sóval, felvertem, majd adtam hozzá 5 evőkanál lisztet, amit összeszitáltam egy púpozott evőkanál vanília pudinggal és késhegynyi sütöporral.
26 cm es formában sütöttem, amint kihűlt ketté vágtam, megkentem vékonyan házi, kicsit savanykás barack lekvárral, erre jött a valami, ami a következö : 20 dkg babapiskótát összetörtem, kloffolóval kapott néhányat a zacskóban, ehhez adtam kb3 dl baracklekvárt az előbb említettből, tettem hozzá Holland kakaót egy jó evőkanálnyit, 3 vaníliacukrot, 10 dkg porcukrot.
Egy fél üvegcse rum aromát és néhány csepp puncs aromát, ezekkel jól öszekevertem hogy egy kenhető masszát kapjak és ezt tettem a lekvárral kent piskótára.
Miután szépen elsimítottam, ezt is megkentem vékonyan lekvárral, rá a másik lap.
ekkor ez nekem nem tetszett, nem volt elég magas, ezért kb 3 dl Hulalát felvertem amibe citrom aromát tettem és ebből egy ujjnyi vastagon kentem a tortára, így fedtem be a másik lappal.
A torta oldalát a habbal vontam be, a teteje tetszés szerint díszítendő.