Hozzávalók:
*8 vékony karaj szelet
*só
*őrölt bors
*8 púpos tk mustár
*1 nagy fej vöröshagyma
*4-5 ek olaj
*2 dl főzőtejszín (20%-os)
Finom étel koronája a LANTOS Borászat terméke : www.lantosbor.hu
*
Elkészítés:
A karaj szeleteket meghintjük sóval, borssal és bedörzsöljük mindkét oldalukat mustárral ( nekem kb.
1 púpos teáskanálnyi jutott minden szeletre ).
A megtisztított vöröshagymát kockára vágjuk.
Egy magasabb falú serpenyőben 4-5 evőkanál olajat forrósítunk.
Ha már jó forró a husik mindkét oldalát hirtelen megsütjük rajta, épp hogy kapjon egy kis barnás színt.
Kiemeljük az olajból, majd az apróra vágott vöröshagymát megpirítjuk rajta.
Visszahelyezzük a husikat, majd felöntjük kb.
3 dl vízzel.
Lefedve addig főzzük, míg a karaj szeletek megpuhulnak.
(Ha még nem elég puha, pótoljuk kevés vízzel.
Ha a hús puha és a víz is sűrű szafttá főtt, a husikat kiemeljük belőle, melegen tartjuk.
A barna mártásba öntjük a sűrű tejszínt, mérsékelt lángon hagyjuk átforrósodni.
Megkóstoljuk, és ha még szükséges, ízesítjük kevéske sóval, illetve borssal.
Akit zavarnak a mártásban a hagymadarabok, nyugodtan átpasszírozhatja vagy merülő mixerrel pépesítheti.
Melegen, kifőtt tésztával kínáljuk.