Hozzávalók:
– 50 dkg uborka legjobb az apró
– 5 evőkanál tejföl
– 1 tk citrom leve
– 1 mokkáskanál konyhasó
– 3-6 szem koriandermag darabosra törve
– 5-10 mustármag darabosra törve
– késhegynyi őrölt bors
– 1 mokkáskanál 20% ecet
– ízlés szerint őrölt chili paprika (kihagyható)
– 2 -3 gerezd fokhagyma
*
Elkészítés:
Az uborkát gyaluljuk le uborkagyalun.
.
Ekkor mehet bele a hozzávalóknál említett mennyiségben az összes fűszer és minden hozzávaló.
Kevergessük kicsit, majd kóstoljuk meg.
Ha szeretnénk, ízesítsük még ízlés szerint.
Ha ez megvan, tegyük be a hűtőbe legalább 5-6 órát pihenni, hogy az ízek összeérjenek benne.
Ezt követően hidegen lehet tálalni.
nekünk nagyon ízlett.
.
.