Hozzávalók:
Hozzávalók
a lapokhoz: 6 tojás
krémhez: 4 tojás
Ez a recept a
Csupa csokoládé szeletnek a receptje, én ezt tortának csináltam meg!
*
Elkészítés:
Elkészítése:
Alapokhoz a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a cukorral meg a vízzel, majd belekavarjuk az olajat meg a kakaóval és a sütőporral elkevert lisztet. A fehérjét kemény habbá verjük, és előbb a felét, majd végül a megmaradt részt is lazán beleforgatjuk a tojássárgás masszába. A piskótamasszát három részre osztjuk, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, rárajzolunk egy 35×12 cm-es téglalapot és rákenünk egy adag masszát. Előmelegített sütőben, 10 perc alatt megsütjük.Ugyanígy járunk el a másik két lappal is. Ne szárítsuk ki a lapokat!
A krémhez a tojássárgáját összekavarjuk a cukorral, majd vízgőz fölött megfőzzük. Félrehúzzuk és belekavarjuk a felolvasztott csokoládét, majd többször átkavarva, hűlni hagyjuk. A vajat habosra kavarjuk, majd kanalanként beledolgozzuk a csokoládés tojáskrémet. A lapokat megtöltjük a krémmel, tetejét egy villával hullámosra rajzoljuk és megszórjuk a kétféle reszelt csokoládéval. Egy éjszakára lehűtjük, másnap szeletekre vágva tálaljuk.
Ezt a tortát a
Csupa csokoládé szelet receptjéből csináltam meg tortának, és dupla adagból készitettem!