Hozzávalók:
25 dkg főtt burgonya
30 dkg liszt
2 tojássárgája
2 dkg élesztő
1 tk. cukor
kevés tej
1 ek. olaj
só, szerecsendió
*
Elkészítés:
A burgonyát puhára főztem, áttörtem.
Az élesztőt cukros, langyos tejben felfuttattam.
A langyosra hűlt krumplit összedolgoztam az élesztős tejjel, olajjal, tojássárgájával és annyi liszttel, amennyit felvesz. Hozzágyúrtam az ízesítőket is. A liszt minőségétől függően annak mennyisége változhat, de nem túl lágy, nem is kemény, szépen gyúrható tésztát kell kapni. Kidolgoztam, ám nem igényel hosszasabb dagasztást.
Kb. 1 órán át letakarva meleg helyen kelesztettem.
Kb. 1 cm vastagra kinyújtottam és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Forró olajban megsütöttem. Az olaj hőfokát egy próbasütéssel célszerű beállítani, mert ha túl forró, akkor a közepe nyers marad, ha nem elég meleg, akkor sok olajat szív magába. Én ezért mindig egy darabot kísérletképp kisütök az elején. Jópofa, mert szinte maguktól fordulnak át a fánkocskák, sőt, még szalagosak is lesznek:-D ( Ha nem fordul át, akkor akkor természetesen meg kell fordítani félidőben.)Melegen olajból kiszedve ízesített porcukorba forgatjuk,vagy lekvárt adunk melléje!De ha a tésztába borsot és kicsit több sót adunk húsok mellé köretnek is jó !