Hozzávalók:
1/2 kg liszt,
3 krumpli megfőzve, szétnyomva,
1 cs. porélesztő,
3 kanál tejföl,
100 g. vaj,
kis csokor medvehagyma,
1 mokkáskanál őrölt bors,
1 kávéskanál só,
1 kanál mustár,
1 üveg (2 dl.) napon szárított paradicsom, rozmaringos, fokhagymás olajban eltéve,
1 dl száraz fehérbor,
kevés víz
*
Elkészítés:
A krumplikat megfőztem, szétnyomtam, a vajjal, és a tejföllel összekevertem.
A lisztet összekevertem a porélesztővel, majd hozzáadtam a krumplis keveréket, (ha van maradék krumplipüré, az is használható hozzá ) az apróra vágott medvehagymát, ( újhagyma is adható helyette ) megsóztam, jól megborsoztam, mustárt adtam hozzá, és a napon szárított paradicsom rozmaringos, fokhagymás fűszerolaját is beletöltöttem ( kb.
3 evőkanálnyit ) ( ősszel 2 dl-es üvegekben tettem el aszalt paradicsomot, különféle fűszerezésű olajban ) Összegyúrtam, és fél óráig kelesztettem.
Kilapogattam, (nem nyújtottam) majd korongokat szaggattam belőle melyek közepébe aszalt paradicsomot tettem.
Golyókat formáltam belőle, majd egymás mellé téve kerek, teflonos sütőformába tettem.
Mivel a tészta olajat is tartalmazott, sütőpapír nem kellett alá.
Számoltam azzal, hogy a sütés során még kel a tészta, így a golyóbisok összetapadnak, de tördelhetők maradnak.
Tetejét megkentem tojással, majd sütőben 200 fokon megsütöttem.