Hozzávalók:
Hozzávalók 8 főre
Laphoz 20 dkg liszt, 6dkg olvasztott méz, 6 dkg 5 dkg vaj 2 db tojás, 6 dkg porcukor, 1 teáskanál szódabikarbóna,
Habtésztához: 30 dkg
Krém: 8 db
Krém teteje: 5 dl
*
Elkészítés:
Elkészítés:
A lap hozzávalóit összegyúrjuk, és egy sütőpapírral fedett nagy gáz tepsibe világosra sütjük. A tetejét villával megszurkáljuk, hogy fel ne púposodjon. (180 fokon 10-12 perc)
A habtészta készítése: Ugyanakkora tepsit sütőpapírral béleljünk ki, és az aprított diót beleszórjuk. 180 fokra melegített sütőben egy kissé megpörköljük. Közben megkevergetjük, de vigyázzunk arra, hogy szép, kellemes aranyszíne legyen!
A tojásfehérjéket a cukrokkal kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a baracklekvárt. Ezt a lekváros kemény habot szépen rásimítjuk a pörkölt dióra, és 180 fokon 10-15 perc alatt megsütjük.
A krém készítése: A krém hozzávalóit a vaj kivételével simára keverjük, és sűrűre felfőzzük, majd kihűtjük, és vajjal habosra keverjük.
A sütemény összeállítása: A mézes lapot lekvárral vékonyan lekenjük, majd rákenjük a krém 1/3 részét. A krémre tesszük a habtésztát úgy, hogy a diós felülete kerüljön felülre. Erre simítjuk a maradék krémet, majd a krémre a keményre vert tejszínt. A tetejét csokoládé reszelékkel szórjuk meg.
sütési hőfok: 180°C
A tepsi mérete 28×34 cm