Hozzávalók:
1 nyers sertéscsülök (kb. 1,5 kg)
· 30 dkg vöröshagyma
· 3 gerezd fokhagyma
· 2 paradicsom, 1 paprika
· 2 evőkanál Édes Anna paprikakrém
· só, bors, morzsolt majoránna, őrölt kömény
· kb. 1,5 csapott evőkanál pirospaprika
· olaj vagy zsír
*
Elkészítés:
A csülköt alaposan megmossuk, a bőréről lekapargatjuk az esetlegesen ottmaradt szőröket….. majd a húst a bőrével együtt 2-3 cm-es kockákra vágjuk.
A csontot sem dobjuk ki, azt is beletesszük a főzőlébe. A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk és egy-két evőkanál zsíron nagyon lassú tűzön megpároljuk. Sokszor kell kevergeti, mert hajlamos hamar leégni, megpirulni és akkor kesernyés lesz. Akkor jó, ha már szép átlátszó, üveges, állaga hasonlít a hagymalekváréhoz.
Ekkor beledobtam három gerezd zúzott fokhagymát, jól átkevertem, megszórtam kb. 1 csapott kiskanál majoránnával, háromcsipetnyi őrölt köménnyel, majd beletettem a felkockázott csülköt.
Magas hőfokon folyamatosan kevergetve fehéredésig pirítottam.
Megszórtam a pirospaprikával, hozzáadtam a félbevágott paprikát, negyedelt paradicsomokat, két evőkanál Édes Annát és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje.
Lefedve takarékon puhára főztem.
Az esetlegesen elpárolgott vizet menet közben pótolhatjuk, de nekem most nem kellett.
A végén jó sűrű szaftja lett, az utolsó 20 percben még a fedőt is levettem, hogy hamarabb párologjon el a még felesleges víz.
Amikor a hús már omlós, szükség szerint utána ízesíthetünk sóval, borssal.
Főtt burgonyával, házilag készült savanyúsággal tálaltam.
Jó étvágyat kívánok!