Főoldal » Alapanyag » Borókabogyó

Borókabogyó

A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Fűszer- és gyógynövény. Népies neve  apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskés fenyő, borókafenyő, gúzsfenyő, pattanófenyő, komkék.

Előfordulása

Cirkumpoláris faj, tehát az északi féltekén az Óvilágban és Észak-Amerikában is közönséges; az északi féltékén valószínűleg ez a legelterjedtebb ciprusféle. Elterjedési területe észak és dél felé is túlnyúlik az északi flórabirodalom határain — az Egyenlítőhöz közeledve 2500 m-ig felhatol.

Megjelenése

3–5 m magasra növő, örökzöld cserje. Sudara bókoló. A nőivarú egyedek rendszerint elfekvők, a hímivarú példányok inkább feltörekvők, esetenként oszloposak. Kérge szürkésbarna, kicsit bordás, rostos; hajtásai fölfelé törők vagy bókolók.

Hármas örvökben a hajtásokra merőlegesen álló, 1–2 cm hosszú levelei lapos tű alakúak, szúrósak.

Rövid, hengeres porzós virágai az előző évi hajtások levélhónaljaiból, a kicsi, rügyszerű termős virágok a levélhónaljakból növő törpehajtásokon nőnek.

Második éves, érett, sötét kékesfekete, hamvas-fényes, meghúsosodott, a fekete borsnál valamivel nagyobb szemű tobozbogyója (galbulus) a borókabogyó (Juniperi fructus); a bogyós gyümölcsök egyike. Az első évben zöld marad, és csak a második, ritkábban a harmadik évben érik be, ezért az érett és éretlen bogyók gyakorta láthatók ugyanazon a növényen. Az érett bogyó fényes feketéskék, átmérője 5–10 mm, bevonata kékes-hamvas, viaszos.

Kétlaki növény. Lassan növő, fényigényes, szárazságtűrő faj, amely meszes és mészmentes talajon egyaránt megél. Az egyes tűleveleket kettő–hét évenként hullatja le. Hazánkban május közepén virágzik.

Bár a miénknél némileg hűvösebb éghajlaton (Európa középhegységeiben, a Brit-szigeteken) érzi igazán otthon magát, hazánk legtöbb tájegységén megtalálható. Magyarországon főleg a karsztfennsíkokon (Aggteleki karszt, Bükk-fennsík) nő, a legelőkön, felhagyott gyümölcsösökben a galagonyával és a kökénnyel együtt jelenik meg. Előfordul az Alföldon is, aminek ez az egyetlen, őshonos fenyőféléje. Védett, jégkorszaki reliktumnak tekintett állománya nő a Duna-Tisza közén, ahol ez az ún. ősborókás (borókás-nyáras, Junipero-Populetum) a Kiskunsági Nemzeti Park egyik büszkesége. Maga a közönséges boróka nem védett növény, de ez a növénytársulása veszélyeztetett és védendő fás társulás.

Pionír fajként megjelenik minden, kissé rontott termőhelyen (legelőkön, cserjésekben, erdőirtásokon). Jelentősebb termőhelyeit

• a kiskunságiak  
• bócsa–bugaci ősborókás,
• orgoványi rétek,
• csévharaszti borókás,
• kéleshalmi homokbuckák borókaligetei mellett
• a Barcsi Tájvédelmi Körzet ősborókását is természetvédelmi területté minősítették.

Hatóanyagai

• invertcukor (kb. 30%),
• illóolaj (1–2%),
• juniperin,
• fehérje,
• flavonglikozidok,
• gyanta,
• viasz,
• gumi,
• pektin.

Felhasználása

Oszlopos termetű változatait kertekben dísznövénynek ültetik. Régóta használják fűszernek, főznek belőle lekvárt és pálinkát (borovicska, gin, genever). A csípős, édes-kesernyés, zamatos, nagyon aromás ízű bogyójából desztillálják a borókaolajat, ami fűszer- és likőreszenciák alapanyaga. Olaját és a zöld részek lepárlása után fennmaradó kátrányt már az ókori Egyiptomban is használták a balzsamozó szerekben – az olajat gyógyításra is. Ma rovarriasztó szerek és illatszerek alapanyaga.

Jól gesztesedik, és ez mutatós faanyaggá teszi. Szabálytalan évgyűrűjű fája sűrű rostú, közepesen kemény, tartós, kellemes illatú. Jól faragható, jól fényezhető, ezért dísztárgyak, dobozkák készítésére, „berakásra” használható. Fáját a rómaiak füstölőkben használták.

A „fenyődivat” előtti időkben Európában és Észak-Amerikában is kedvelt karácsonyfa volt – helyenként ma is használják még e célra.

Fűszernövényként

Fűszerként frissen vagy szárítva, egészben vagy őrölve használjuk – különösen a vadhúsokhoz, de mártások, pácok ízesítésére, sőt, húsok füstöléséhez is kitűnő. Kellemes illata miatt a húspácok és húsfüstölő szerek egyik legfőbb alkotórésze. A grillezett húsok borókás füstben finom aromás ízt kapnak. Az egészben vagy felezve használt bogyót tálalás előtt ki kell szedni az ételből. Használják főzelékek, saláták, savanyú káposzta, marinírozott halételek, sonkapácok ízesítéséhez is.

Gyógyhatásai

Termése a Magyar Gyógyszerkönyvben, ill. az Európai Gyógyszerkönyvben Junipero galbulus néven drogalapanyagként szerepel. Gyógyteakeverékekben

• vizelethajtó,
• emésztést serkentő,
• vesekőoldó,
• epekőoldó hatású.

Kitűnő izzasztó hatású;, főleg reumatikus panaszokra jó. Vizelet- és szélhajtóként, étvágyfokozóként, epe- és vesekő-oldószerként valamint hurutos megbetegedéseknél, valamint köszvény és csúz ellen is alkalmazzák. A bogyókból lekvárt is készítenek, melyet epe-, és veseműködést serkentő szerként fogyasztanak. Más gyógynövényekkel

• csalán,
• ezerjófű
• bengekéreg,
• nyírfalevél,
• tárnicsgyökér,
• veronikafű)

kevert teája

• csúz,
• köszvény,
• ízületi bántalmak elleni gyógytea.

 

Forrás  Wikipedia